Vágyak…

2013 március 29. | Szerző: tuska

Mindannyiunknak vannak vágyai… (És itt most nem a testi vágyakról beszélek). De vajon mennyire reálisak ezek? Egyáltalán kell, hogy reálisak legyenek? Vagy éppen az a vágy lényege, hogy elrugaszkodunk a valóságtól, a hétköznapjainktól, és valami olyan dologra koncentrálunk, ami nem is biztos, hogy megvalósulhat… ?

Lássuk, mit mond a Wikipédia:

„A vágyvezérelt vagy vágyelvű gondolkodás az a logikai hiba, amikor az alany – anélkül, hogy a rendelkezésére álló tények ezt alátámasztanák – valóságként kezel olyasmit, melynek valóra válása számára pozitív kimenetellel járna. A vágyelvű gondolkodás tehát olyan érvelés, melynek premisszája a konklúzió igazságára irányuló vágyat fejezi ki. Naivitás azt képzelni, hogy pusztán azért, mert szeretnénk, ha valami igaz/hamis lenne, az igazzá/hamissá is válik. A vágyvezérelt gondolkodás hibájába elsősorban azok esnek, akik képtelenek különválasztani a racionális véleményalkotást az emócióiktól.” (Forrás: Wikipedia)

Hm… érdekes szembesülni a meghatározással! Figyelemre méltó kifejezések: „logikai hiba”… „naivitás”…. „emóciók”….  Ezt a szócikket minden bizonnyal egy férfi társunk írhatta.. 🙂

Szóval vágyni valamire tulajdonképpen hiba? De minek/kinek jelent ez hibát? Milyen szempontok alapján mondhatjuk, hogy hiba? Egy jól működő személyiségnek ne legyenek vágyai? Csak a racionalitás az, ami elfogadható? … hisz az a racionális!

Ezzel szemben az én vágyaim sokszor fényévekre vannak a racionalitástól. Persze nem tudom egyértelműen megítélni, hogy melyik a jó út. Néha azt gondolom, hogy ha nem merek álmodni, akkor soha nem lépek tovább… csak hajtom a kis mókuskerekemet napról napra. Néha kiugrom egy kávéra vagy egy szülinapi zsúrra… aztán vissza ugrok, és hajtom tovább. És azért, ha így jobban belegondolok… valósultak már meg álmaim. Voltam menyasszony, nagy fehér ruhában! Egy gyönyörű és okos kislány anyukája vagyok! Egy szép házban élek, és autó van a fenekem alatt! Jó… nyilván semmi nem tökéletes… azóta elváltam, és a lakáshitelem az egekben. Ebből aztán következhetne, hogy jöhetnek a soron következő vágyak. Anyagilag helyrejönni és találni egy társat. Hm… vajon ezek a racionális kívánságok közé sorolhatóak? Vajon van esélyem olyan életet élni, amilyenre vágyom? Ki tudja. Persze elfogadom a mostani helyzetet és nem a görcsös akarás tölti ki a mindennapjaimat… de azért vágyom!

Elképzelem az életemet egy teljesen más mederben… más körülmények között… És szinte látom, ahogy megváltoznak a dolgok körülöttem. Aztán hozzálátok az aprólékos tervezéshez…. tele van a fejem a “mi lenne ha…” kezdetű mondatokkal… számolok, kalkulálok… bújom a netet, hogy csillapítsam az információ éhségemet és a kíváncsiságomat… Aztán egyszer csak jön egy sugallat… egy gondolat. „Engedd el ezt! Nem fog összejönni!” És akkor elgondolkodom, és megint eljutok oda, ahová már annyiszor. „Koncentrálj a jelenre és élvezd!”

És mi a vége? Hm… ugyanaz… ÉLEK, és élvezem a kisebb nagyobb örömteli pillanatokat… de még mindig vágyom. Bármennyire is logikátlan és naiv. Mégiscsak része a mindennapjaimnak és nem is szándékozom kiiktatni belőlük!

„Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának és a búzavirágnak. Az erdő csöndjének. Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz. Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy. Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.
Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” (Wass Albert)

ELÉG!!!

2013 március 11. | Szerző: tuska

Elég volt!! Elfáradtam! Vajon, ha nem keresgélek, a Sors beküld majd az ajtómon egy “szőke herceget”? Bár egy barnának vagy feketének jobban örülnék… De tényleg!? Besétál majd? Vagy mellém ül a buszon? Vagy nekem tolja a bevásárló kosarat? Esetleg megpillant az utcán és közli velem, hogy én vagyok álmai nője és többet nem akar szem elől téveszteni? 🙂 Na persze… álmodik a nyomor… Pedig ajánlom Neki, hogy találjon ki valamit, mert én nem keresem tovább! Legalábbis egyelőre…

Hogy miből is van elegem… lássuk csak!

Az egyik kedvenc sztorim: ismerkedős oldal… ismerkedős levél… fotó nélkül! Rosszul kezdődik. De mivel mindenkinek jár egy esély, válaszolok. Próbálok érdeklődni, hogy mi az oka a kép-telenségnek… esetleg e-mailben dobna -e valamit… A válasz: ismert ember vagyok, nem akarom, hogy kiderüljön, hogy itt ismerkedek. Mondom ok, de e-mailben …. ott csak én látom… Persze semmi. De aztán valamiért mégiscsak birizgálja a fantáziámat a pasi, így számot cserélünk. Már hív is! Hurrá! Vagy.. várjunk csak… dehogy hív! Megcsörget!!! Az agyam eldobom! (Tudom, hogy ciki…de…) Én persze visszahívom! Hajt a kíváncsiság! Kérdezem, hogy csak kipróbálta a számot, hogy valódi e… vagy mi történt? “Jah, nem! Gondoltam, visszahívsz!” Én hülye, persze hívtam is. Na szóval ismerkedünk… kérdezi, hogy akkor mikor-hol?!”Mondjuk ma este?” Ööööö… ugye láttad, hogy gyerekem van és nem Budapesten élek! Nekem ez így nem megy! (Nem is értem hogy gondolja!) Aztán próbálunk időpontot egyeztetni… már itt furi volt… a pasi, kb. a naptárját lapozgatja!!! Nah, nagy nehezen döntésre jutottunk… másnap! Nekem autószerelőhöz volt időpontom, de gondoltam belefér! Aztán egész nap olyan fura érzésem volt, így lemondtam a találkát. Persze felhívott. Naná, hogy imponált! Áradozik, hogy mennyire kíváncsi rám! Találjunk ki valamit! Viszont ő elutazik, szóval pár nap múlva jó neki! Addigis elérhető lesz e-mailben. Nah… hát én persze várok… aztán írok… semmi! Nyilván nem mentem sehová! Aztán újra megkeres! Mi lenne, ha skype-on chatelnénk este?! Nah, mondom, ok! Jó ötlet! Hazaérek.. már ülök is a gép elé… és örülök, mert jön is az üzenet! Kb. a 3. sorban megkérdezi, hogy bekapcsolom e a kamerát! Mondom miiiii??? Nyilván nem! Hisz ő több fotót is látott rólam… én meg semmit… meg elvből nem kamerázom, főleg nem elsőre! Nah, erre dobok neki valami poént… mert erőlteti, hogy látni akar… hááát… mondom, kérjen meg valaki mást a listáról! Mert gondolom nem vagyok egyedül rajta! (Persze azt a választ várom, hogy ne viccelj! Milyen lista? Stb…) Erre ő: “Ez igaz! ezért lenne jó, ha láthatnálak!!” Bmeg!!! Nah, itt érzékeny búcsút vettünk egymástól!

Aztán jó pár héttel később újra rámír! Nagyon szimpatikus vagy, szeretnélek megismerni! Hmm… most mivan??? Válaszoltam neki, hogy ez fura, hisz már telefonon és chaten is kommunikáltunk! Azt írja, hogy nagyon sajnálja! (Mármint, hogy nem emlékszik!) És hogy hogyan tudna kiengesztelni?! Hááát…. ahhoz nagyon nyomós érv kellene, hogy én újra szóba álljak egy ilyen fickóval! Persze egy darab érvet sem kaptam!

Aztán… elegem van még… a telefonos romantikázásból! Persze.. ismerkedjünk! Örülök, mert jót beszélgetünk. Minden megy gördülékenyen.. bár a pasi kicsit sokat beszél… de lehet csak zavarában. Szóval jön az azonos hullámhossz, aztán az azonos csillagjegyből adódó érdekességek! Kíváncsivá tesz! Hátha Ő az! Hátha nem is valami másra vágyom, hanem valaki olyanra, mint amilyen én vagyok! Szóval telefonálgat.. újra és újra…. én felvetem, hogy találkozhatnánk esetleg! Hisz már nagyon kíváncsi vagyok rá. Erre ő: “Inkább beszélgessünk még így, ez olyan jó!” Hm… hááátöööö.. inkább látnálak már! Közben persze van furcsaság. Egy névtelen ex-feleség… aki megbántotta és azóta is haragban vannak! Nem túl jó hír, de hátha csak átmeneti! Nah.. szóval jön a randi napja! Barátnőmnek mesélem, hogy én erőltettem a randit. Azt mondja, jól teszed…. ki tudja.. lehet büdös.. vagy valami! (Persze csak viccel… de igaza van.. akármi kiderülhet)  Este találkozunk… sétálunk.. beszélgetünk. Élőben is sokat beszél… főleg az exéről. Bátorkodtam megkérdezni, hogy mi a neve? Mégiscsak kellemesebb lenne, ha úgy emlegetné! Ettől kategórikusan elzárkózik! Próbáltam bíztatni, hogy biztosan lenyugszanak a kedélyek, hisz még elég friss a dolog! De azt mondja, hogy ő soha többé nem akar beszélni vele! Hát.. ez elég furi! A gyerekek miatt muszáj lesz! Na mindegy…. nem forszírozom! Viszont udvariasan elköszönök… mennék már haza. Kapok búcsú puszit és ölelést… és én alig várom, hogy magam mögött tudjam végre azt a néhány km-t, ami a randink helyszíne és a fürdőszobám között tornyosul! Mert sajnos a barátnőmnek igaza lett! Nem volt jó szaga! A 80-as évek beli after shave-ekre emlékeztetett, és most mind ott csücsült az arcomon! Le akartam mosni!!

És hogy most… március 11-én késő este miből van elegem? Hm.. hosszú történet. Ő még mindig az előző két írásom főszereplője, a “londoni herceg”. Közben hazautazott… együtt töltöttünk egy hosszú hétvégét. Nem mondom, hogy felhőtlen volt. Voltak kételyeim a közös napok után… de valahogy nem ment az elszakadás! Szóval némi durcás nap után újra levelezünk.. próbáljuk megbeszélni mi történt…. több-kevesebb sikerrel. Amíg fasírtban voltunk felmentem az oldalra, ahol megismerkedtünk. Gondoltam nosztalgiázásként elolvasom az első néhány levélváltást. Persze azóta itt hibernáltam magam…. így nem voltam látható. Azt mondta, hogy Ő is leszedte magát. Azt gondolom, hogy ez így is történt…. most viszont meglepetést várt! A levelei mellett megjelent a fényképe! És ez bizony azt jelenti, hogy újra aktív! Hm… hát nem mondhatnám, hogy ugráltam örömömben! Persze én újra eltűntem… de azért birizgált a dolog. Így ma este újra megnéztem. Még mindig ott van! Éreztem, hogy ezt már nem hagyhatom szó nélkül! Szóval a ma esti chatelés közben úgy éreztem eljött a pillanat. Próbáltam utalni rá, hogy nem értem, hogy mi történik most köztünk. Én ugyanis, amikor azt gondoltam, hogy ennek itt vége lesz…. írtam neki egy meglehetősen hosszú és őszinte levelet az érzéseimről, és arról, hogy miket éltem át Vele! Ő viszont nem reagált, csak megköszönte! Én meg persze nem erőltettem semmit! Most viszont tudni akartam mi folyik itt! Nem értette, hogy miért kérdezősködöm.. aztán végül kiböktem! Láttam a fotódat az oldalon! Hosszú másodpercekig nem ír! “Azt hittem, hogy törölted magad!”  Nem, mondom, csak hibernáltam… ahogyan szerintem Te is! Csakhogy most újra látlak! Újabb kussolás! Most már percekig! Mit lehet erre mondani?! Anyit ír: “Sajnálom”…. én pedig ennyit: “Jó éjt!” Nah, ebből van most nagyon de nagyon ELEGEM!

 

 

 

Ez most MÁS

2013 március 4. | Szerző: tuska

Vajon, ha azt mondom magamnak, hogy ez most MÁS, attól az JOBB lesz? Egyáltalán más ez a kapcsolat, vagy ugyanolyan, mint az összes eddigi, amiket különlegesebbnek gondoltam az azt megelőzőeknél?

Lehet, hogy azok a dolgok, amiket eddig elvártam egy kapcsolattól …és persze nem kaptam meg…, tulajdonképpen nem is lényegesek? Illetve nem úgy, ahogyan azt eddig gondoltam?

Fontosabb lehet a megértés és az intellektuális összhang, mint a szeretet kimondása illetve kimutatása?

Vajon normális, ha vágyom az ölelésre és arra, hogy érezzem, hogy szeretnek? Vagy az a normális, ha megelégszem az apró jelekkel és ritkábban jutó érintésekkel és csókokkal? Egyáltalán mi az, hogy normális? Kinek normális? Fogadjam el a szeretett férfi értékrendjét, még akkor is, ha az nem elégíti ki az én szeretet éhségemet? Mert szerinte így normális?!

Azt mondja, hogy Ő akkor ölel, amikor úgy érzi! És nem akkor, amikor én azt “elvárom”.. vagyis inkább szükségét érzem. Szerinte az hazugság lenne, és akkor hazugság lenne az egész kapcsolat.

De vajon mi a fontos? Mondjak le azokról a dolgokról, amiket eddig egy kapcsolat szerves részének gondoltam?

Ugyanakkor át kell gondolnom:  aki eddig ölelt… akkoriban úgy tűnt, hogy őszintén… nem szeretett igazán. Vajon csak azért ölelt, mert érezte, hogy erre van szükségem? Ha így volt, akkor viszont nem volt őszinte, csak a “szükségleteimet elégítette ki”! De nekem (!) mi a fontos valójában? Az kell, hogy adott pillanatban érezzem, hogy “szeretnek”… vagy folyamatosan, de kevésbé szenvedélyesen?

Vajon többet érne az ölelés, ha kevesebb jutna belőle, arról viszont tudnám, hogy őszinte?!

Mit tegyek? Tanácstalan vagyok! Keményedjek meg? Érjem be kevesebbel? Ami ugyanakkor hosszútávon TÖBB lehet és MÁS lehet?! Várjam meg, amig megérik a kapcsolat, és már biztosak leszünk egymás érzéseiben? Vajon akkor már nem fogok annyira vágyni arra, hogy kimutassa mit érez? Vajon elég lesz a “tudás” maga?

Vagy keressek tovább? Ragaszkodjak a megszokott elvárásaimhoz…. illúzióimhoz, amiket mindez idáig hiába kergettem?

Jó lenne néha azt gondolni így lefekvés előtt, hogy reggelre megálmodom a választ! És minden könyebb és tisztább lesz! De attól tartok álom helyett elöntenek a kétségek, és álmatlan forgolódás vár… persze egyedül… ölelés és csókok nélkül…