Ez most MÁS

2013 március 4. | Szerző: tuska |

Vajon, ha azt mondom magamnak, hogy ez most MÁS, attól az JOBB lesz? Egyáltalán más ez a kapcsolat, vagy ugyanolyan, mint az összes eddigi, amiket különlegesebbnek gondoltam az azt megelőzőeknél?

Lehet, hogy azok a dolgok, amiket eddig elvártam egy kapcsolattól …és persze nem kaptam meg…, tulajdonképpen nem is lényegesek? Illetve nem úgy, ahogyan azt eddig gondoltam?

Fontosabb lehet a megértés és az intellektuális összhang, mint a szeretet kimondása illetve kimutatása?

Vajon normális, ha vágyom az ölelésre és arra, hogy érezzem, hogy szeretnek? Vagy az a normális, ha megelégszem az apró jelekkel és ritkábban jutó érintésekkel és csókokkal? Egyáltalán mi az, hogy normális? Kinek normális? Fogadjam el a szeretett férfi értékrendjét, még akkor is, ha az nem elégíti ki az én szeretet éhségemet? Mert szerinte így normális?!

Azt mondja, hogy Ő akkor ölel, amikor úgy érzi! És nem akkor, amikor én azt “elvárom”.. vagyis inkább szükségét érzem. Szerinte az hazugság lenne, és akkor hazugság lenne az egész kapcsolat.

De vajon mi a fontos? Mondjak le azokról a dolgokról, amiket eddig egy kapcsolat szerves részének gondoltam?

Ugyanakkor át kell gondolnom:  aki eddig ölelt… akkoriban úgy tűnt, hogy őszintén… nem szeretett igazán. Vajon csak azért ölelt, mert érezte, hogy erre van szükségem? Ha így volt, akkor viszont nem volt őszinte, csak a “szükségleteimet elégítette ki”! De nekem (!) mi a fontos valójában? Az kell, hogy adott pillanatban érezzem, hogy “szeretnek”… vagy folyamatosan, de kevésbé szenvedélyesen?

Vajon többet érne az ölelés, ha kevesebb jutna belőle, arról viszont tudnám, hogy őszinte?!

Mit tegyek? Tanácstalan vagyok! Keményedjek meg? Érjem be kevesebbel? Ami ugyanakkor hosszútávon TÖBB lehet és MÁS lehet?! Várjam meg, amig megérik a kapcsolat, és már biztosak leszünk egymás érzéseiben? Vajon akkor már nem fogok annyira vágyni arra, hogy kimutassa mit érez? Vajon elég lesz a “tudás” maga?

Vagy keressek tovább? Ragaszkodjak a megszokott elvárásaimhoz…. illúzióimhoz, amiket mindez idáig hiába kergettem?

Jó lenne néha azt gondolni így lefekvés előtt, hogy reggelre megálmodom a választ! És minden könyebb és tisztább lesz! De attól tartok álom helyett elöntenek a kétségek, és álmatlan forgolódás vár… persze egyedül… ölelés és csókok nélkül…