Vágyak…

2013 március 29. | Szerző: tuska |

Mindannyiunknak vannak vágyai… (És itt most nem a testi vágyakról beszélek). De vajon mennyire reálisak ezek? Egyáltalán kell, hogy reálisak legyenek? Vagy éppen az a vágy lényege, hogy elrugaszkodunk a valóságtól, a hétköznapjainktól, és valami olyan dologra koncentrálunk, ami nem is biztos, hogy megvalósulhat… ?

Lássuk, mit mond a Wikipédia:

„A vágyvezérelt vagy vágyelvű gondolkodás az a logikai hiba, amikor az alany – anélkül, hogy a rendelkezésére álló tények ezt alátámasztanák – valóságként kezel olyasmit, melynek valóra válása számára pozitív kimenetellel járna. A vágyelvű gondolkodás tehát olyan érvelés, melynek premisszája a konklúzió igazságára irányuló vágyat fejezi ki. Naivitás azt képzelni, hogy pusztán azért, mert szeretnénk, ha valami igaz/hamis lenne, az igazzá/hamissá is válik. A vágyvezérelt gondolkodás hibájába elsősorban azok esnek, akik képtelenek különválasztani a racionális véleményalkotást az emócióiktól.” (Forrás: Wikipedia)

Hm… érdekes szembesülni a meghatározással! Figyelemre méltó kifejezések: „logikai hiba”… „naivitás”…. „emóciók”….  Ezt a szócikket minden bizonnyal egy férfi társunk írhatta.. 🙂

Szóval vágyni valamire tulajdonképpen hiba? De minek/kinek jelent ez hibát? Milyen szempontok alapján mondhatjuk, hogy hiba? Egy jól működő személyiségnek ne legyenek vágyai? Csak a racionalitás az, ami elfogadható? … hisz az a racionális!

Ezzel szemben az én vágyaim sokszor fényévekre vannak a racionalitástól. Persze nem tudom egyértelműen megítélni, hogy melyik a jó út. Néha azt gondolom, hogy ha nem merek álmodni, akkor soha nem lépek tovább… csak hajtom a kis mókuskerekemet napról napra. Néha kiugrom egy kávéra vagy egy szülinapi zsúrra… aztán vissza ugrok, és hajtom tovább. És azért, ha így jobban belegondolok… valósultak már meg álmaim. Voltam menyasszony, nagy fehér ruhában! Egy gyönyörű és okos kislány anyukája vagyok! Egy szép házban élek, és autó van a fenekem alatt! Jó… nyilván semmi nem tökéletes… azóta elváltam, és a lakáshitelem az egekben. Ebből aztán következhetne, hogy jöhetnek a soron következő vágyak. Anyagilag helyrejönni és találni egy társat. Hm… vajon ezek a racionális kívánságok közé sorolhatóak? Vajon van esélyem olyan életet élni, amilyenre vágyom? Ki tudja. Persze elfogadom a mostani helyzetet és nem a görcsös akarás tölti ki a mindennapjaimat… de azért vágyom!

Elképzelem az életemet egy teljesen más mederben… más körülmények között… És szinte látom, ahogy megváltoznak a dolgok körülöttem. Aztán hozzálátok az aprólékos tervezéshez…. tele van a fejem a “mi lenne ha…” kezdetű mondatokkal… számolok, kalkulálok… bújom a netet, hogy csillapítsam az információ éhségemet és a kíváncsiságomat… Aztán egyszer csak jön egy sugallat… egy gondolat. „Engedd el ezt! Nem fog összejönni!” És akkor elgondolkodom, és megint eljutok oda, ahová már annyiszor. „Koncentrálj a jelenre és élvezd!”

És mi a vége? Hm… ugyanaz… ÉLEK, és élvezem a kisebb nagyobb örömteli pillanatokat… de még mindig vágyom. Bármennyire is logikátlan és naiv. Mégiscsak része a mindennapjaimnak és nem is szándékozom kiiktatni belőlük!

„Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának és a búzavirágnak. Az erdő csöndjének. Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz. Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy. Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.
Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” (Wass Albert)