Távkapcsolat…folyt.köv…

2013 február 21. | Szerző: tuska |

Legutóbb azon gondolkoztam, hogy hogyan kellene ezt “megoldani”…. Nem jutottam semmire! Így jött a következő variáció: hagytam magam sodródni… egészen Angliáig!

Igen… ez lett az “ártatlan” válaszból, egy gyönyörű hétvége!

Hogy hogy jutottam idáig? Hetekig tartó levelezés után jött egy szívhez szóló mondat! “Kedves! Nagyon szimpatikus vagy! És látni szeretnélek!” Persze a józan eszem átvette az irányítást! Mégis hogyan? Nem is ismerlek! Csak úgy utazzak el? Lépjek ki a konfortzónámból egy “ismeretlen” kedvéért? És különben is? Mi értelme ennek az egésznek?

Aztán valahogy … már nem is emlékszem pontosan… egyszer csak azt mondtam magamnak, ELÉG! Elég az agyalásból és az elmélet gyártásból! Szóval azon kaptam magam, hogy repülőjegyet vásárolok, szabadságot intézek a munkahelyemen, megbeszélem a gyerekemmel és a szüleimmel, hogy néhány napig magukra hagyom őket….. és már indulok is!

Ő pedig boldog! Attól, hogy láthat… attól, hogy “lépek”, annak ellenére, “amilyen vagyok”!

Aztán ahogy közeledett az indulás napja… újra furcsa érzésem támadt. A józan eszem apró papírrepülőket dobált a felhőtlen gondolataim közé, “mégis mi a fenét csinálsz?!” feliratokkal! Persze igyekeztem nem foglalkozni velük, és “csak” ÉLNI!

Megbeszéltünk mindent. Hogy hol fog várni, hogy ki milyen kabátban lesz… stb…  Persze izgultam. De hogy őszinte legyek, leginkább azért, mert nem szeretek repülni. Viszont a találkozást teljes nyugalommal vártam! Úgy éreztem, nincs okom aggódni! És nem is volt! Egymásra mosolyogtunk, megfogtuk egymás kezét… és elindultunk “megváltani a Világot!” Igen! Ezt éreztem akkor! Itt vagyok! És úszom! Vagyis inkább lebegek a hullámokon, amelyek idáig sodortak!

London gyönyörű!! Szerelem volt első látásra! Majd másodikra és harmadikra is! Nem tudtam betelni vele! És hogy Ő milyen? Kedves és szimpatikus. Tökéletesen elnavigált a 4 nap alatt és leste minden kívánságomat! Mi kellhet még?  NŐnek éreztem magam! És boldog voltam! És ez a legfontosabb!

Sírtam és kacagtam! Katartikus élményeim voltak a régóta vágyott épületek láttán! És újra átélhettem, hogy milyen érzés, amikor a tenyerén hordoz Valaki!

És hogy van -e “megoldás”? Vannak -e újabb érveim távkapcsolat pro és kontra?  Hát persze, hogy vannak!  🙂 De nem ez a fontos! Hanem az élmények, az érzések, amikkel gazdagabb lettem! Amiket már soha nem vesz el tőlem senki! És vajon miért élünk, ha nem ezért?! Ezekért a pillanatokért, amik boldoggá tesznek bennünket!! És ki tudja.. talán 4 napra… talán egy életre! 🙂