Probléma…

2013 január 25. | Szerző: tuska |

Nemrég azt mondta nekem valaki, hogy sok a problémája, ezért nem keresett. (Persze egy férfi volt az illető…). Mondtam Neki, hogy problémából mindenkinek jutott bőven, szóval ez nem kifogás…. de persze nem vagyunk egyformák.

…. korombéli anyukának jutott például 2 gyermek, persze apuka sehol! Ez azért nem kis probléma!

…. szintén hasonló korosztály, lassan tarthatatlanná váló házasság és mellé adott gazdasági helyzet, mely nem engedi az elszakadást. Szintén nagy probléma!

…..40-es házaspár, akik sokunkhoz hasonlóan egyik hónapról a másikra élnek, és az apa lába alól kihúzzák a talajt! Kiesik egy fizetés. Kétségbeejtő!

….. és ami engem illet.. .:) …. sorolhatnám, mint mindannyian…. de megbirkózom velük. Viszont van, amivel nagyon nehezen boldogulok. Ezek nem a mindennapos megélhetési problémák, nem is munkahelyi vagy magánéleti gondok. Viszont őrülten fontos! A gyermekem lelkivilága! A kislány, akinek kiszakítottam az életéből az apukáját, hogy a saját boldogságom útjára lépjek. Hogy olyan életet élhessek, amiben szabadnak érzem magam és egyenrangú társa lehetek Valakinek.

És ott van Ő a pici, törékeny lelkével és a kis okos gondolataival és kérdéseivel. Hogyan mondjam el Neki, hogy apa miért nincs velünk? Hogy engem tulajdonképpen milyen célok vezéreltek akkor, amikor meghoztam ezt a borzasztóan nehéz döntést és kettétörtem az addigi életünket.És hogyan számoljak el a saját lelkiismeretemmel? Hogyan próbáljam meg pótolni a másik szülőt, aki nyilvánvalóan rendkívül fontos szerepet kellene, hogy betöltsön egy gyermek életében? Hogyan legyek jó anya, ha ilyen terhek nyomják a lelkemet?

Elmondom. Homokba dugom a fejemet és bedobom ezt a “problémát” is a többi olyan közé, amivel nem foglalkozhatok minden nap. Nem engedhetem meg magamnak, hogy ezzel mérgezzem a gondolataimat, hisz nincs értelme. Nincs értelme azon gondolkozni, hogy mi lett volna ha… Nekem az a dolgom, hogy erős legyek a mindennapokban!

Hogy mosolyogva ébresszem a lányomat, és megnevettessem, ha nyűgös és nincs kedve kinyitni a pici szemét. Hogy érdeklődve hallgassam életének rendkívül fontos kis eseményeit. Hogy telerakjam a hűtőt a kis rajzaival és erősítsem az önbizalmát a végtelen dicséretekkel! Hisz ez a legfontosabb! Hogy mindketten jól érezzük magunkat és hatalmasakat nevessünk azon, ha lepottyan a fogkrém a fogkeféről vagy éppen lecsúszik a sapka a szemére menet közben. Így hát elűzöm a fejemből a negatív gondolatokat és élvezem a percet. És megpróbálom Őt is erre tanítani!