Az átlag!

2013 január 24. | Szerző: tuska |

A 2012-es év már kicsit mozgalmasabb volt. Estem szerelembe majd hatalmasat koppantam.. nem egyszer. De megtanultam, hogyan kell átélni a csalódást és a fájdalmat. Tudom, hogy ez is életünk része, és most már tudom, hogy hagynom kell, hadd fájjon! Ettől csak erősebb leszek. Ha folyton hadakoznék a fájdalom ellen, csak még tovább mérgezném a lelkem!

És igen, a lányom is látott sírni, sőt, zokogni, és összeomlani. Nem akarom és nem is tudnám eltitkolni előle az érzéseimet. Az ő kis nyelvén elmondom neki, hogy anya most éppen miért szomorú, aztán újra megkérem, hogy öleljen meg egy kicsit. Ettől persze kicsit jobb!

Emiatt elég jó kis érzékelői alakultak már ki, egyébként is elég érzékeny típus. Ha már máshogy nézek rá, vagy épp elmerülök valamiben és ráncolom a homlokom, már jön is a kérdés: „mi a baj?”.  Édes, törődik velem!

Szóval mivel nem vagyok szabadidő milliomos, és hogy őszinte legyek, többnyire azt érzem, hogy kinőttem már a bulizásból, interneten keresek társat. Hááááát…. nem egyszerű! A minap megfogalmazódott bennem, hogy nincs mit csodálkozni rajta, hogy ennyi ember van egyedül. Nők és férfiak is! Persze én csak az egyik oldalát látom a dolgoknak, és csodálkozom, amikor az úriemberek adatlapján sorakoznak a különféle furcsa megjegyzések. Többnyire a bugyuta sorozatokról és a plázát hobbi gyanánt látogató hölgyekről. Tényleg ennyire felszínesek lennénk???  Hmm… tényleg nem túl jó érzés, ha általánosítunk… én mégis ezt teszem. De valahogy úgy érzem, hogy ugyanazok a történetek ismétlődnek újra és újra…. nem csoda, hogy összeadom őket és átlagot vonok belőlük!

Akkor jöjjön, aminek jönnie kell… .az átlag!

 

Vajon hány évesen találja ki egy férfi, hogy mit akar az élettől? Vajon valaha képesek lesznek elhatározásra jutni egyedül? Vajon mikor merik megadni magukat a boldogságnak, anélkül, hogy kifogásokat keresnének és gyártanának?

Mit is keres egy 30-as, egyedülálló, erős NŐ! Egy FÉRFIT! Persze én csak arról tudok beszélni, hogy nekem mitől FÉRFI a férfi…. biztosan mindenkinek mástól…

Lássuk az életkort! A biológia és a tapasztalatok is azt mutatják, hogy az a szerencsés, ha a férfi az idősebb. Na de mennyivel?

33 évesen, kötöttségek nélkül…. lefordítom: „Nem tudom, mit akarok! Ja, DE, családot! Jah, hogy erre energiát és időt kell fordítani? Bocs, akkor mégsem!”

35 évesen 2 gyerekkel…. „Jó lenne találni Valakit, akivel meg tudom mutatni a gyerekeimnek, hogy létezik igazi szereteten alapuló harmonikus kapcsolat! Jah.. hogy mikor találkozunk? Fogalma sincs! Elfoglalt vagyok! Ööö… asszem én ezt nem akarom!”

35 évesen gyerek nélkül….. „Pénzt akarok keresni, hogy a családomnak mindent meg tudjak adni, szóval nem leszek melletted. De tudom, hogy megvársz! …. De sose lehet tudni, lehet, hogy jön egy jobb Neked….. vagy nekem… Tudod mit? Inkább hagyjuk!”

Valahogy úgy gondoltam, hogy harminc fölött már ők is érzik, azt amit én! Család, gyerek, felelősség…. önmagunk megtalálása és a legfontosabb:  Jól vagyok magammal! Csak így lehetek jó mással is!

Lehet, hogy idősebb partner után kellene néznem? Vagy lehet, hogy a kor egyáltalán nem számít?

Mi fontos még? Számomra az intelligencia! Ebből aztán ugye adódik a FÉRFI foglalkozása is….

Vezető pozíció: „Sajnos hétköznap nem fogok ráérni! Hétvégén pedig a barátaimmal/családommal vagyok, vagy dolgozom. Szerinted mikor tudnánk találkozni?”

NAH! Ez az, amit már nem tudok szó nélkül hagyni! Vajon hogy alakít párkapcsolatot egy elfoglalt férfi? Azt tudjuk, hogy ismerkedik: interneten. Vagy kivár, vagy kezdeményez! De a vége mindig ugyanaz! „Nincs időm Rád! Nekem csak késő este lenne jó… bocs!!”

És a rendkívül intelligens, ámbár elfoglalt férfi miért nem gondolkozik? Az adatlapom nem hazudik. Vidéken élek és gyerekem van! Azaz, nem a szomszéd utcában lakom és nem vagyok extra rugalmas! Jah, közben rájöttem! Gondolkodott Ő, csak nem azzal a testrészével, amit használnia kellett volna!

De nem baj… mert én jó fej vagyok, és megértő, és türelmes… és várok, ha kell….. Persze nem kell! Hisz neki nem EZ kell!

De még itt sincs probléma! Hisz tudom, hogy milyen nehéz az ember szemébe nézni, és megmondani az igazat! Nyugodtan szakíts e-mailben! Felmentelek!

Jah, hogy várjunk, aztán majd idővel kiderül, hogy mi lesz? Persze… hisz mindenkinek jár egy kis idő… Áh, hogy még most sem tudod? Bízzuk a sorsra? Na, most már ELÉG!

Miért én tanítom meg őket arra, hogy mit nem akarnak? Egyáltalán tudja bármelyikük is, hogy mit akar????